Júniusi interjú - Sima Istvánnal

Kedves Valéria!

Örömmel tölt el felkérésed, hogy beszéljek kicsit magamról, költészetemről és arról, miként ítélem meg a világ körülöttem zajló eseményeit?

Feltett kérdéseidet ezúton igyekszem megválaszolni.

Versírással, mint a hozzám hasonló korú kamaszok többsége - akiket valamilyen szinten megérintett a Magyar irodalom nagyjainak költészete – már gimnáziumi éveim során megpróbálkoztam. Persze, ezek valójában csak amolyan szárnypróbálkozások voltak.

Aztán néhány év szünet után, ki tudja már, milyen meggondolásból, vagy minek a hatására, úgy éreztem, gondolataimat versbe öntve elmondom az embereknek is.

Hogy ez jó döntés volt-e, annak eldöntését az olvasókra bíztam, és bízom ma is?

Sok téma foglalkoztat, a rangsorban természetesen fontos helyet foglalnak el szerelmes verseim, amelyeknek múzsája Mari feleségem, akihez Gike ciklusom íródott.

Fontosnak ítélem a hazáról, a hazaszeretetről, a hitről és a szeretetről szóló verseimet

- bár ezeket többen túlzottan patetikusnak tartják.

Én viszont úgy vélem, hogy ezen témákról nem lehet pátosz nélkül szólni, hisz ezek a fogalmak mind magukban hordozzák azt a lelki élményt, amit mi pátosznak nevezünk.

Néhányan szememre vetették azt is, hogy ne akarjak világmegváltó lenni! Írjak csak közömbös, szépelgő versikéket. Én viszont úgy vélem, az emberekhez nem öncélú, a magunk szórakoztatására írt versekkel kell szólni, hanem olyanokkal, amelyek megérintik és elgondolkoztatják őket.

A SZERETET HANGJA

Olyan verset szeretnék írni,
Melyet aki olvas - el sosem felejt
Olyat, mely megtanít szeretni, bízni,
Amit minden ember, majd szívébe rejt

Kit vonz zavart lelkek élve boncolása?
Csupán az, hogy írjak, mire volna jó?
A semmit ragozni? - azt ráhagyom másra,
Az öncélú költészet nekem nem való!

A kulcsot keresem az emberek szívéhez,
A kulcsot, azt az egyet, mely minden szívbe jó,
A szeretet hangját, mit akárki idézhet,
Mert ez az a kulcs, mely tovább adható!

Ars poeticám?

Ars poetica 

Izzó vasrudakkal foghatják a nyelvem, 

Lángoló kévét dughatnak alám 

Az izzó vas éget, a kéve lángja perzsel 

Én mégis szólásra bírom most a szám 

Hozzátok szólok, Nektek írok, 

Kik szürke hétköznapokon 

Az egyhangúság őrlő csapdájába esve 

Nem tűnődtök el már édes álmokon 

Nem hisztek jövendőt, elhagyjátok Istent 

A Haza szívetekben nem talál helyet 

És nem kezdtek semmihez őszinte hittel 

Mert mára már bízni is elfeledtetek 

Halljátok hát és hallgassátok 

A költő Nektek énekel 
A közönyt és a fásultságot 
Talán e verssel űzi el 

Kezében serceg már a toll 
A szűz lap lassan megtelik 
S bár éjfélt ütött imént az óra, 
Ő ír még tovább; reggelig 

Értetek lobban a szíve haragra, 
Értetek szól ő - helyettetek. 
Értetek veti a betűket lapra, 
Hogy a holnapokhoz hitet nyerjetek! 

S, hogy mire vagyok büszke?

Talán arra, hogy írásaimmal sok barátot, ismerőst és tisztelőt szereztem. Több olyan művész is van közöttük, akiknek festményeihez, szobraihoz, olyan verseket írhattam, amelyeket ők örömmel és elismeréssel fogadtak.

Sikerült - igaz csak magánkiadásban - megjelentetni Toll és ecset című kötetemet, melyben több festőművész barátom, valamint Józsa Judit keramikus alkotásai is helyet kaptak.

TOLL és ECSET

(Költő, Író és Festőművész barátaimnak )

Mi szavakkal festünk képeket,
Ti színt adtok nekik, s fényeket
A határ - csupán a képzelet,
Toll és ecset…

Terveim?

Ezek nem is annyira tervek, inkább csak álmok!

Egy bővített kiadásról ábrándozom, mely az utóbbi néhány év verseivel és barátaim alkotásaival kiegészítve egy gyönyörű album formájában jelenhetne meg.

E mellett van még egy korábbi álmom is, ami egy verses mesekönyv megjelentetése lenne.

De ez mindkettő még csupán a jövő zenéje…

Még egyszer köszönöm a felkérést, valamint köszönet mindazoknak, akik vették a fáradságot, hogy drága idejükből néhány percet lopva, végigolvasták Valéria velem készített interjúját!

Baráti üdvözlettel

Sima István